Az éjszakát mindenki végigaludta. Igaz, Marci 4-kor ébresztett, mert szerinte az már a reggeli ideje.Először azt gondoltuk, hogy hosszabb ideig hagyjuk a két malacot elválasztva  a nappaliban, hogy valamennyire szokják meg egymást. Marci időnként odament, és harapdálta meg döfködte az elválasztó kerítést, néha a farkát csóválva dörzsölte a fát az orrával, egyébként ugyanúgy elvolt itt a nappaliban, ahogy szokott is. Döme belülről rágta, túrta a rácsot, és egy darabig megelégedett a kis élettérrel, amit kapott. Egy idő után aztán nagyon nyugtalanná vált, és el kezdett sírni.  Úgyhogy megpróbáltam akadálymentesíteni a nappalit, amit csak lehetett kipakoltam, és kiengedtem. Döme kicsivel nagyobb, mint Marci feje, ezért nagyon féltem, hogy komoly baja lesz, ha Marci elkapja, de egyelőre ilyesmi nem történt. Döme most felfedezte fel a nappalit, Marci időnként megkergette, ilyenkor visszaszaladt a helyére, de különösebben nem hatotta meg, hogy egy erős testi fölénnyel rendelkező fajtársával szemben próbálgatja a határait.

Azért estére ilyen békés pillanatok is akadtak már.

Tegnap, november 30-án hazahoztuk Dömét. Bár készültünk rá, mégis hirtelen jött, mert a tenyésztő összekeverte a malackákat, és egészen szombatig úgy volt, hogy csak decemberben tudjuk elhozni. Szerencsére időben kiderült, hogy az általunk kiválasztott malackát készült vasárnap valaki másnak odaadni, és mégiscsak a miénknek gyógyul gyorsabban a kasztrációs sebe. Döme nagyon izgága, szegény a szállító ketrec rácsának is többször nekiszaladt, mikor betettük. viszont Marcival ellentétben jobban viselte a hazautazást, nem sírt, csak néha röffentett egyet-egyet, és még el is bóbiskolt. A tervek szerint a garázsban megtörtént az első találkozás. Marci nem repesett az örömtől, ahogy meglátta, buffogott, felállt az összes szőre meg a farka, és oda-odacsapott a kicsinek, de nagy összetűzésre még nem került sor, mert a pici mindig elszaladt. Leraktuk neki a szalmát is, hogy tudjon melegedni, és ha rosszul alakulnak a dolgok, legvégső esetben az éjszakát is kint tudja tölteni a garázsban. Szegény annyira meg volt ijedve, hogy a szalmájába sem mert belebújni, elaludt a betonon ácsorogva. Így egy idő után egyedül hagytuk, hogy tudjon pihenni, majd estére behoztuk őt az elkerített helyére, a nappaliba. Leköltöztünk mi is, most pár napig biztosan itt alszunk velük.

Miután elhatároztuk, hogy jöhet a második malac, felvettük a kapcsolatot a tenyésztővel, és pár nappal Döme megszületése előtt, majd néhány nappal a kismalacok világra érkezése után is találkoztunk. Ez az első képünk Döméről. Ő a negyedik a sorban.

Mama és a kis csapat egy része:

A malacok társas lények. 3-4 órát eltöltenek magukban, de ha hosszabb távon ennél hosszabb időre hagyjuk őket egyedül akkor könnyen depresszióba eshetnek. Imádják a testkontaktust, aludni is szorosan összebújva szoktak. Nálunk ez a reggeli rutin része, Marci reggel 6 óra körül kapja meg a reggelijét, és aztán mindig van egy kis időnk arra, hogy összebújjunk, ilyenkor ő még szundikál egy nagyot. Emellett hetente legalább egyszer vele szoktunk aludni, ilyenkor mindig úgy helyezkedik, hogy lehetőleg mindkettőnkkel jó szorosan érintkezzen.  Mikor Marci hozzánk került jóval több időt töltöttem itthon, tudatosan azt az időpontot választottuk, hogy minél több figyelmet tudjunk neki szentelni, és ne maradjon túl sokat egyedül. Az elmúlt hónapokban nagyon sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen társat válasszunk mellé. Végül arra jutottunk, hogy malacnak malac lenne a legjobb társa, még akkor is, ha fennáll a veszélye, hogy nem fognak összeszokni. ( Erre van B tervünk, és el tudjuk őket keríteni egymástól, bár ezzel a magányukat nem tudjuk oldani.) Most a második kismalac fogadására készülünk. Elkerítettünk neki egy helyet, ahol biztonságban lesz Marcitól, de azért tudják majd egymást szaglászni anélkül, hogy kárt tehetnének egymásban.

Marcinak elég furcsa ízlése van. Csomó zöldséget még mindig csak főve eszik meg, ezzel szemben szereti az apróbb kavicsokat, és kisebb faágakat valamint a betont rágcsálni. A makkot nem szereti, de most lombhulláskor kiderült, hogy a faleveleknek nem tud ellenálln.  Szerintem ő azt hiszi, hogy a séták is azzal a céllal zajlanak, hogy még többet tudjon enni. Nagyon lassan haladunk, mert mindent meg kell szaglásznia, és ha picit is ehetőnek tűnik amit talált, meg is kell rágnia. Sajnos ez az aszfaltra tapadt rágógumira is vonatkozik. Olyan erős az orra, hogy fel tudja vele kaparni a kilapult rágókat, és ha nem vesszük észre időben, hogy mivel szöszöl, máris van egy rágózó malackánk. Az íze mindegy neki, szereti a mentolosat, és az epreset is:)

,,Ébredj, ébredj, baj van! Marci belebújt a paplanhuzatba, és nem találja a kijáratot, szerintem be fog pánikolni!"

Ebből:

Ez lett:

Egy lábtörlőből és néhány szétvagdosott polár takaróból néhány óra munkával remek játékot lehet készíteni a malacnak.

Ismerkedés az új játékkal:

Marci mindenben aktívan kiveszi a részét. Az elmúlt időszakban segített a növények átültetésében (győztük utolérni, ahogy elszaladt a szájában az új cserépre váró virágokkal), aztán káposzta savanyításkor végig ott téblábolt a savanyító mellett, nagyon piszkálta a csőrét, mi lehet a cserépedényben, közben nagy meglepetésünkre megette a káposzta torzsát, ami előtte sose fordult elő. Most pedig az udvarrendezésben segít. Míg Cs. a térkövet rakja, ő teljes gőzerővel túrja a földet. Nálunk így dolgoznak a fiúk, mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. Mindez képekben:

És videón.: