Tegnap, november 30-án hazahoztuk Dömét. Bár készültünk rá, mégis hirtelen jött, mert a tenyésztő összekeverte a malackákat, és egészen szombatig úgy volt, hogy csak decemberben tudjuk elhozni. Szerencsére időben kiderült, hogy az általunk kiválasztott malackát készült vasárnap valaki másnak odaadni, és mégiscsak a miénknek gyógyul gyorsabban a kasztrációs sebe. Döme nagyon izgága, szegény a szállító ketrec rácsának is többször nekiszaladt, mikor betettük. viszont Marcival ellentétben jobban viselte a hazautazást, nem sírt, csak néha röffentett egyet-egyet, és még el is bóbiskolt. A tervek szerint a garázsban megtörtént az első találkozás. Marci nem repesett az örömtől, ahogy meglátta, buffogott, felállt az összes szőre meg a farka, és oda-odacsapott a kicsinek, de nagy összetűzésre még nem került sor, mert a pici mindig elszaladt. Leraktuk neki a szalmát is, hogy tudjon melegedni, és ha rosszul alakulnak a dolgok, legvégső esetben az éjszakát is kint tudja tölteni a garázsban. Szegény annyira meg volt ijedve, hogy a szalmájába sem mert belebújni, elaludt a betonon ácsorogva. Így egy idő után egyedül hagytuk, hogy tudjon pihenni, majd estére behoztuk őt az elkerített helyére, a nappaliba. Leköltöztünk mi is, most pár napig biztosan itt alszunk velük.