Sántikáló malac

 2016.10.26. 21:06

Pár napja Marcinak vérzett a lába, majd el kezdett sántítani is. Ahogy közelebbről megvizsgáltuk, találtunk a jobb hátsó patája elszarusodott részén egy sérülést. Elrepedt a körme, és be is került alá valami, amitől kicsit felpúposodott. Elég sokat tanakodtunk rajta, hogy mi legyen, mert altatás nélkül senkinek nem engedné rajtunk kívül, hogy hozzáérjen a lábához. Végül felhívtam az állatorvost, aki kérte, hogy küldjünk nekik képet. Az alapján abban maradtunk, hogy ha pár napon belül nem múlik el magától, akkor kap antibiotikumot meg fájdalomcsillapítót. Szerencsére mára már jobban van! Elmúlt a sántikálása is, és a sebhely sem érzékeny, ha hozzáérünk:). Ezen felbuzdulva majd egy év után megpróbáltuk őket elvinni egy autós kirándulásra, ami nem jött össze, mert (ahogy várható is volt) Marci nem volt hajlandó beszállni az autóba. A legcsalogatóbb sajt falatok sem győzték meg róla, hogy besétáljon. Dömének nem lett volna kifogása  a kocsikázás ellen, így azt azért láttuk, hogy tavaly óta akkorát nőttek, hogy épp elférnének egymás mellett a csomagtartóban, szóval hosszú útra akkor kéne mennünk velük, ha marcit be tudnánk valahogy varázsolni Döme mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://minimalac.blog.hu/api/trackback/id/tr9611830817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S.Zsófi 2016.11.04. 20:04:52

Jobbulást Marcinak!
süti beállítások módosítása