Az elmúlt hetekben nem voltam itthon, így a malacoknak be kellett érniük a másik gazdájukkal, aki ráadásul hétköznap napközben sosincs itthon. Elég gördülékenyen ment a dolog, bár Marci a második héten már nehezen találta a helyét, és mindketten nagyon bújósak lettek. Mikor megérkeztem, nagy volt az öröm, hirtelen elment a malacok hangja, és Marci rögtön összemaszatolta az arcom, ahogy körbeszaglászott. Épp vacsora idejük volt, mikor megérkeztünk. Miközben készül a vacsora, mindig nagyon izgatottak, és az ember lába alatt szaladgálnak a konyhában, de Marci most nem tudta mi tévő legyen: mellőlem se akart elmozdulni, de közben hallotta a konyhából kiszűrődő zajokat, úgyhogy mellettem topogott kettőt jobbra, kettőt balra lépve, és még mindig egy hangot sem adott ki. Nagyon édi volt!

Azóta bújás van ezerrel! Közben készülünk a közös nagy útra, hamarosan kocsival indulunk neki mindannyian.

Gondolom, valahogy így lehettek akkor is, mikor hárman voltak:)