Az márt tuti, hogy a malacunk nem lesz jóban a kutyákkal. Nagyon nem találják a közös hangot, Marci csak felügyelettel mehet ki az udvarra, mert mindig összevesznek. A helyzetet csak rontja, hogy Pamacs rendszerint elás néhány finom falatot, Marci pedig módszeresen felderíti, és kitúrja őket.
Marcit nagyon érdekelte Sün Balázs, hát még almával a hátán!
Marci végig asszisztálta a mai süteménykészítést. Már az is nagy izgalommal töltötte el,amikor a tészta összekeverése zajlott, aztán a nyújtásnál anyu csak terpesz állásban fért oda a gyúródeszka fölé, mert a malackánk végig az asztal alatt porszívózta a padlót. Amikor begyújtottuk a sütőt, Marci a hátsó felét odatolva melegedett előtte, majd őrizte a sorra bekerülő tepsiket, és nem tágított onnan, míg az utolsó adag süti el nem készült. Kitartása meghozta a gyümölcsét, a sütik kipakolása közben egy szem leesett, a kis szemfüles persze rögtön rávetette magát, és még tűzforrón benyelte.
Marcinak a tanya egy igazi kánaán. Minden zeg-zugban talál valami ehetőt, képes az egész napot hajnaltól estig kint tölteni. Első látogatásunk idején gyomorrontást is kapott, nem tudtuk olyan ütemben felszedni a lehullott gyümölcsöket, amilyen gyorsan felderítette őket. A kis vackát most is magunkkal vittük, ide ezúttal tényleg csak este feküdt le.
Mama 89 éves, és rendszerint rosszkedvű. Marcival ő is szívesen foglalkozik, és ilyenkor nevetni is látjuk, ami mostanában igazán ritkán fordul elő.
Bár a szőlő nagy része rárohadt a tőkére, azért szüreteltünk. Ebből a buliból nem hagyhattuk ki Marcit sem. Jól bírta a sokaságot, és a gyerekeket is. Folyamatosan szemmel kellett tartani, nehogy túlegye magát, de néha úgy csináltunk, mintha nem vennénk észre, hogy ő is szüretel:)
Elérkezett a Magyarországra látogatásunk ideje. A csomagtartóba bepakoltuk Marci fészkét, de az egyik hátsó ülés támláját lehajtva egy kis átjárót alakítottunk ki, hogy mellém tudjon feküdni, ha akar. A biztonsági övhöz rögzített pórázt olyan hosszúra hagytuk, hogy lazán tudjon mozogni ezen a részen. Nagyon rosszul indultunk, és nem csak azért izgultunk, hogy Marci hogyan fogja bírni a minimum 14 órás utat, hanem azért is, nehogy megállítsanak bennünket a papírok nélküli illegális malackánkkal az autóban. Ha mindez nem lett volna elég, elszállt a lengéscsillapítónk, és Marcival hátul ülve a lelkünket kirázta a kocsi. Este indultunk, hogy az út lehető legnagyobb része Marci alvási idejére essen. Az ötlet jó volt, de a rázkódó autóban szinte lehetetlen volt aludni, Marci egy ideig türelmes volt, aztán el kezdett nyüszögni, sehogy sem találta a helyét. Az egész út során négyszer álltunk meg, az első két alkalommal simán visszasétált az autóba, utána viszont már annyira elege volt az egészből, hogy nem volt hajlandó visszaszállni a legfinomabb falatok csábítására sem. Így muszáj volt felemelnem, és nagy visítások közepette tettem be a kocsiba, nem kis feltűnést keltve. Marci egész éjszaka csak szendergett, már világosodott, mire hajnalban megtaláltuk azt a pózt, amelyben összebújva el tudtunk aludni. A 15 órásra sikeredett út végén mindannyian megkönnyebbültünk, hogy végre célba értünk. A kocsi azóta szerelőnél, remélem, hazafele könnyebb utunk lesz!
Első kép a megérkezés után, a kutyák nagy érdeklődéssel vizslatták miféle szerzetet hoztunk magunkkal. Lesz idejük az ismerkedésre, egy egész hónapot leszünk itt.
Marci nem egy mindenevő kismalac. A gyümölcsöket imádja, és bármit megenne a mi tányérunkból, de a zöldségek közül csak a salátát és a spenótot eszi meg nyersen. Cs. nagyon aggódott, hogy nem kielégítő a táplálkozása (nem mintha ez látszódna rajta:D), és időnként főz neki egy adag répát. Ez volt az első alkalom, hogy nyersen is megette, úgyhogy Cskó, nem kell többé répát főznöd!
