Kiskocsi
2015.05.05. 20:48Malackáink már szépen ülnek (Marci marad is, de Döme még nem), fekszenek, forognak, pacsit-puszit adnak, itt az ideje, hogy bonyolítsuk kicsit a dolgokat. Bevásároltam játékokból, amiket a nehezebb trükkökhöz tudunk használni, meglátjuk majd melyik válik be. Először ezt a bevásárló kocsit próbáltuk ki. Marci minden újdonságtól fél, vele még csak ott tartunk, hogy ismerkedünk az új szerkezettel, de Dömével néhány perc alatt idáig jutottunk:
Nem rossz, ugye? Lassan elküldhetem bevásárolni:)
Már négyen kocsikázunk!
2015.05.05. 09:31Dömét másodszor vittük magunkkal, egész jól viselte, le is feküdt a kocsiban, amit Marcinál csak hosszú idő után értünk el, viszont mindketten bepiszkítottak a kocsiba, mikor már majdnem hazaértünk:(
Labda
2015.05.03. 05:28Mindig keresem a játékokat, amivel hosszabb-rövidebb időre le tudják magukat kötni a malacok. Először két pet palackot lyukasztottam ki nekik, majd finom falatokat tettem bele, amik görgetés közben kipotyogtak a flakonból. A játék nem volt túl hosszú életű, néhány alkalom után Döme laposra rágta őket. Aztán találtam ezeket a kinyitható labdákat. Lyukat fúrtunk rájuk, és most már ezt görgetik maguk előtt egy kis nasi reményében :
Egyik nap hazaérve a labdákat egy ideiglenes védőkerítésként felállított raklap lábai közé ékelődve találtam meg, gondolom, Döme ügyeskedte fel őket:)
Malac lak máshogy
2015.05.01. 21:55Menet közben kitaláltuk, hogy mégsem a kis házban fogjuk leszórni a szalmát a töfiknek, hanem kapnak egy malac ólat. Itt éppen méretet vesz a mester Marciról:)
Ma már így álltunk:
Bár az ól még csak félig készült el, a szalmát már beletettem, hogy kedvükre túrjanak benne:) Most már csak az a dilemmánk, hova helyezzük majd el. A malackák akkor érzik a legjobban magukat, ha a közelünkben vannak, viszont, ha a teraszra tesszük, ahol a legtöbbet tartózkodunk, akkor már a szalmát is be fogják hordani a házba, amit már így sem győzök takarítani.