Ma mesteremberek jártak nálunk, mikor megérkeztek, a kicsi még a hátamra volt kötve, így odaadtam nekik a hátsó kapu kulcsát, ahol bepakoltak, majd a dolguk végeztével kipakolták a szerszámaikat az autóba. Már elmenőben voltak, mikor rákérdeztem, hogy ugye van egy malac az udvaron is, a kis ház mögött. Nagyon meglepődtek, csodálkozva kérdezték, hogy tuti csak egy van bent a házban, mert ők ugyan nem látnak odakint malacot... Picur be a járókába, és úgy ahogy voltam rohantam ki az utcára. Szerencsére volt sejtésem merre induljak, hamar meg is találtam Dömét a makkosban, egész kis csoport vette már körül a békésen falatozó malacunkat. Volt, aki egyből felismerte bennem a malac gazdáját, akinek esze ágában sem volt hazajönni velem. Mit nem adtam volna, ha felvettem volna a kabátomat, annak a zsebében mindig van mazsola, ami leegyszerűsítette volna a dolgot. Döme először az ellenkező irányba indult, hiába hívogattam, aztán próbáltam mögé állni, hogy haladjon, ez se jött be. Akkorra azért már ő is megijedt, ahogy mindenki próbálta becserkészni, végül annak köszönhetően, hogy mögötte is álltak, megindult felém, és a két szaki mögötte haladva kísért minket vissza a házig. Húúúúú, Döme mellett nem lehet unatkozni!