Végre elérkezett a nagy nap: ma hazahoztuk Marcit. A hazafelé tartó egyórás utat ugyan végigsírta, de amint megérkeztünk, rögtön rávetette magát a reggelijére, majd elég hamar sikerült megnyugodnia. Arra számítottunk, hogy még napokig félénk lesz, és nem akar barátkozni, de már este megtört a jég, és hagyta magát megsimogatni. Az első éjszaka szerencsére eseménytelenül telt.