Ismét látogatóink voltak, de most a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy új barátság szövődött. Kavun, a golden retriever három napot töltött itt a gazdájával. Mindkettőnk részéről nagy odafigyelést igényelt, hogy problémamentesen teljen ez a néhány nap, mert mint kiderült Marci egy igazi agresszív kismalac....Kavun nagyon szeretett volna játszani a malackával, de Marci félt tőle, támadásnak vett mindent kezdeményezést, és azonnal ellentámadásba lendült. Fejét leszegve az összes szőrét felborzolva úgy nézett ki mint egy félelmetes gömbhal, és harapásokkal igyekezett minél jobban ráijeszteni a kutyára. Kavun az egészet játéknak vette, hangosan ugatott, és még inkább kergetőzni akart, Marci viszont annál jobban betámadta, így nem sokra jutottak egymással. Kavun mindent elkövetett a jó viszony kialakításáért, odavitte Marcinak a játékát, majd óvatosan letette elé, nagyon lassan leereszkedett, majd a hasát Marci felé fordítva gyakorlatilag megadta magát, de mindez nem sokat ért. Az sem sokat segített, hogy Marci olyan féltékeny, hogy amint észrevette, hogy Kavunt simogatom, sunyi módon betámadta hátulról, a lábát harapdálva. Voltak békésebb pillanataik, ilyenkor pl. egymás mellett fekve napoztak, és egyszer még salátáztak is együtt. A legnagyobb előrelépés, hogy bár időnként még hajba kapnak, elviselik egymás társaságát annyira, hogy  Kavun most már póráz nélkül lehet nálunk is, de sok találkozásra van még szükség ahhoz, hogy elfogadható viszony alakuljon ki köztük (ha valaha is kialakul). Valószínűleg azért is megy ez ennyire nehezen, mert itthon Marci a király, és minden félelme ellenére védi a saját területét. Korábban igyekeztünk az utcai séták során elkerülni a kutyákat, de az új tapasztalatok birtokában most minden lehetőséget megragadunk, és ha a gazdi partner benne, közel megyünk a kutyákhoz, mert szeretnénk, ha Marci megszokná a jelenlétüket. Úgy néz ki, hogy közterületen egészen máshogy viszonyul az ebekhez. Ez a szitu nem csak Marcinak új, hanem az összes környékbeli kutyának is. Általában körbeszimatolják egymást, aztán ide-oda tipegnek egymással szemben, mintha táncolnának, majd mindenki békésen tovább sétál a maga útján.

Vettünk Marcinak szalmát, és a kis ház sarkában leszórtuk, hogy kedvére túrhasson benne.

Tetszett is neki:

de épp csak elkezdett ismerkedni az új játszóterével, mikor jött a kutya, aki elől első ijedtségében menekülve pont ide szorult be, és aztán nem volt hajlandó bemenni még a kis házba se. A szalmát kihoztuk az udvarra, beletettük egy műanyag ládába, és almadarabkákat rejtettünk el benne, hogy újra felkeltsük az érdeklődését. Közben mindenféle módszerekkel próbálkoztunk, mire sikerült visszaédesgetni malackát a kis házba, így a szalma is visszakerülhetett a helyére. Azóta az almakeresgélős játék nagy kedvenccé vált, de Marci gyakran kimegy csak úgy napközben is szalmázni:)

A malacok nem izzadnak, csak az orruk felső puha részén tudnak verítékezni (nagyon édes, mikor Marcinak megjelenik itt egy-két cseppecske), így  a testük hűtéséhez vízre vagy dagonyára van szükségük.  Marcinak egy felfújható gyerekmedencét vettünk, amibe a szokásos módon, a kedvenc csemegéivel csalogattuk be. Egyelőre az ismerkedés fázisában vannak a vízzel: beleül, és megengedi, hogy bevizezzük, de bele még nem feküdt.

A Marcinak készített ,,karám" kb. 2 napig töltötte be a funkcióját. Miután átugrotta a léceket, már be sem csuktuk az ajtót, de terveztük, hogy megmagasítjuk. Aztán Marci belakta a babzsák fotelt és a kanapét is, és már aludni se nagyon ment be a helyére,így ezt a kis sarkot csak akkor használtuk, hogyha a hámot adtuk rá, vagy valami új dolgot tanítottunk neki. Úgyhogy ebből:

 Ez lett:

A rámpára azért van szükség, mert reményeink szerint Marci ezen fog tudni felsétálni, ha be kell szállnia az autóba.

A deszkák elbontása óta viszont olykor ismét a kis sarkában alszik. például így:

Két hete merészkedtünk ki első alkalommal az utcára,  először csak néhány percet sétáltunk egy csendes közben, ismerkedve az új környezettel. Az alma csodákra képes: Marci hamar megtanulta hogyan kell a pórázon sétálni, csak a hirtelen zajok, és legfőképp a hangos autók zavarják meg, néha teljesen leblokkol. Ilyenkor extra falatokat kap stresszkezelés címén:) Igazán nehéz helyzetbe eddig csak egyszer kerültünk, a második sétánk alkalmával, amikor úgy megijedt egy mellettünk megálló autótól, hogy fel kellett kapnom, és az ölemben visító malaccal rohantunk hazáig, szerencsére már csak pár méterre voltunk a háztól. Azóta nagyon óvatosak vagyunk, de már közel félórás sétákat teszünk az egyre zajosabb utcák felé haladva.

Rokonok jöttek hozzánk néhány napra látogatóba, így Marcinak először volt lehetősége másokat is közelebbről megismerni. Kíváncsian vártuk, hogyan fog viselkedni, mert időnként össze fog jönni a család, és szeretnénk, ha ő is fel tudna oldódni ilyenkor. Jelentem, Marci jól szerepelt, hamar elmúlt a kezdeti idegenkedése, és a malackánk esténként a sógornőm ölébe is bekucorodott. Szóval, úgy néz ki jó úton halad a szocializációja. Az pedig, hogy cuki, és mindenkit levesz a lábáról egy perc alatt, eddig sem volt kérdés:)

Ittlétük alatt a vendégeink dokumentálták az eseményeket, így a következő néhány posztban az ő képeikből válogatok.

Kételyek merültek fel bennünk, hogy eleget adunk e enni Marcinak, ezért megmértük. Elsőként arra gondoltunk, hogy először egyedül, aztán felemelem, és vele együtt is ráállok a mérlegre, de ezt hamar elvetettük, mert nagyon nem szereti,ha emelgetik. Úgyhogy szépen ráültettük a mérlegre, 6, 5 kg-t mutatott :)