Eléggé egyértelművé vált, hogy szüleim kutyái és a malacaink nem bírják egymást. Az első kerítés próbálkozásunk csúnyán megbukott, ez a második verzió, és nagyon jól működik. Mindenki elégedett a saját térfelével:)
Döme egy éves lett
2015.10.17. 13:20Döme tegnap egy éves lett, ajándékba megkapta (és persze Marci is) az anyósomék által készített körte-spenót csokrot. Dömének a vályú szélére tettem, de mire Marciét is odaraktam volna, már be is habzsolta, így erről fotót se tudok csatolni.
Barátkozás (?) Marcival
2015.10.03. 08:50Korábban már találkozott a családom Marcival, de most újra fel kell venni vele a fonalat. Döme a legtöbbjüknek teljesen ismeretlen volt, de ő könnyű eset (ebben a vonatkozásban legalábbis). Marci nem túl barátságos malacka, félős, ugyanakkor rendkívül territoriális, és új terepen próbál felülkerekedni másokon. Most az első napokban nem volt vele különösebb probléma, bátortalan volt ugyan, és nem tetszett neki, hogy számára idegen emberek próbálnak közeledni hozzá, de nem támadott be senkit. Aztán megkezdte a falka sorrend felállítását:) A helyzetet nem könnyítette meg, hogy apu és a húgom annyira megijedtek tőle, hogy hiába kértük őket, fogják le egyszer a nyakát, vagy legalább tolják el őt maguktól, inkább elugrottak előle, Marci ezen felbátorodva el kezdte zaklatni őket. Szombaton érkeztünk, és szerdára a dolog odáig fajult, hogy apu csak futva mert közlekedni a házban. Ha a malacok bent voltak a nappaliban, be se jött, csak a fejét dugta be. A konyhában, ha ő főzött ugrált,mint egy szöcske, mert félt, hogy a Marci elkapja a lábát. Emellett a malacok teljesen be voltak stresszelve, mert a két kutya miatt egy percig sem tudtak nyugodtan kint lenni az udvaron. Természetesen csak felügyelettel engedtük ki, de Mázli és Pamacs akkor is folyamatosan támadta őket, Marci egyszer meg is sérült a szeme alatt. Szóval pár nap alatt sikerült felborítanunk a családom életét, és katasztrofális állapotok álltak be. Kezdett az egész egy tragikomédiához hasonlítani. Épp időben tettük át a székhelyünket a család másik feléhez, ahova szüretre érkeztünk egy hosszú hétvégére. Így mindenki fellélegezhetett, és végig gondoltuk, hogyan lehetne mindenki számára élhetővé tenni a két kutya plusz két malac kombót az elkövetkezendő időszakra.