Este hat órára terveztük az indulást, gondolván, hogy az éjszakai utazás kevésbé viseli meg a malacokat. Előtte tettünk egy egészségügyi sétát, aztán nasikkal, és rengeteg takaróval felszerelkezve vágtunk neki a tizenöt órás útnak. Szegény Döme az út elején egyszer hányt, és egy darabig úgy nézett ki, mint aki nagyon nem érzi jól magát, hamar elfeküdt. Marci nagyjából éjfélig ácsorgott, aztán nem bírta tovább, és ő is lefeküdt aludni. Időnként megébredtek, de elég jól viselték az utazást, a bekészített füldugókat egyáltalán nem is kellett használnunk, Döme hangját szinte egész úton nem lehetett hallani. A malacok miatt a cél előtt másfél órával egyszer meg  kellett állnunk, mert nagyon kellett már pisilniük, itt kapták meg a reggelijüket is. Ezen a részen Marci annyira hozzám akart már bújni, hogy felkapaszkodott az ülés támlájára, és így összekapaszkodva ücsörögtünk vagy fél órát, mielőtt megálltunk. Mindannyiunknak elege volt már, amikor reggel kilenckor végre kiszálltunk az autóból. A malacok ismerkedtek az új tereppel, a kutyák mindenhová követték őket, majd az örömködés, és a finom ebéd után ki is dőltünk mind a négyen.